Amikor faluhelyen a mezőgazdasági munka befejeződött, az asszonyok és leányok munkaidejük nagy részét fonással töltötték. E tevékenység november második felében kezdődött és gyakran farsangig tartott. Tilos volt fonni jeles napokon, Borbála, Luca és Karácsony napjain. November december hónapban egy sor munkatilalommal kapcsolatos jeles napot találunk, ilyenkor szokták találgatni a lányok ki lesz majd a férjük. András napon a lányok böjtöltek, s akkor megálmodták, hogy ki lesz a férjük. Hasonló jósló szokások fűződtek Katalin, Borbála és Luca napjához is.
Egy olyan kis közösségben, mint egy falu mindenki ismert mindenkit, és mindennek meg volt a megszokott ideje, rendje és módja. A leány és a legény kapcsolatát is szigorú szokások szabályozták. A szokásrendszer eligazítást jelentett számukra életük szinte minden területén. Ez biztonságérzetet adott a fiataloknak és a szülőknek egyaránt. Talán a mai kor fiatalságának bizonytalansága ennek hiányából ered? A hagyományok, népszokások kikopásával nincs eszköz számukra, ami útmutatásul szolgálhatna.
„A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”
Sebő Ferenc
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzene kutató, a hazai hangszeres népzenei és táncház mozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes vezetője.
-
-
-
-
-
De mit is értünk szokáson? Azt, hogy a közösségben élő ember nem töretlen úton jár. Elődei nyomába lép, melyet gyermekei is követnek, az őt körülvevő társadalom követelményei szerint kell cselekednie, különben kiveti magából a közösség. A szokás tehát biztonság és kényszerítő erő is egyben. Az élet mérföldköveihez is szokások kapcsolódtak, melyek elősegítették, hogy a hirtelen bekövetkező változások ne érintsék hátrányosan sem a fiatalt, sem a közösséget. A falusi gyermekek a felnőttek példáján láthatták, hogy házasságban élnek. A család, a társadalom illendő életét megfigyelhették, tapasztalatokat gyűjthettek. Már kisgyermek kortól arra nevelték a gyerekeket, hogy egymással idővel házasságot kössenek.
-
A kis közösségekben a szokások, a szülői minta segítettek a felnövekvő apróságnak elhagyni korábbi életformáját, amikor gyerekecskéből (4-5 éves) gyerkőccé (6-12 éves) majd serdülővé (12-17 éves) végül ifjúvá (18-25 éves) leánnyá/legénnyé érettek. Hogy aztán lányságát/legénységét hátrahagyva új élethelyzetbe kerülve menyasszonnyá/vőlegénnyé, később feleséggé/férjjé majd anyává/apává válhassanak. A szokásrendszer segítette őket abban is, hogy ezekben a szerepeikben mindvégig kiteljesedhessenek. Régi időkben teljesen elfogadott volt, hogy a fiatalok az elemi iskolát követően szakmunkás képzőt végeztek, majd megnősültek/férjhez mentek és családot alapítottak.
„Ez az életnek a rendje, hogy az ember családot alapítson. Mindennek megvan a maga rendje, meg ideje. Minden a maga idejében jó. A házasság is. Hogy néz a ki, hogy mán mindenkinek van családja oszt én meg kimaradtam a sorbul. Ez a szokás. Nem jó az embernek egyedül élni. Nagyapáink, nagyanyáink, apáink, anyáink is így csinálták. Hát, hogy legyek én kivétel?!”
Magyar Néprajz VII. kötet Népszokás, néphit, népi vallásosság. {7-32.} A házasságkötés szokásai
-
Ezért a falusi paraszti közösségek úgy szerveződtek, hogy az életet családban, párban lehetett leélni. A fiatalok között a felnőttek egyengették a kapcsolatot. Előfordult, hogy a szülők kiszemeltek saját gyermekükhöz korban és anyagi helyzetben hozzáillő gyermeket, s azután mondhatni egymásnak nevelték őket. A házasságkötésről szinte kizárólag a szülők döntöttek. A szerelem vajmi keveset számított, a gazdasági érdeket és a társadalmi normákat, a rangot nézték a házastárs megválasztásánál. A gazdasági érdek azért volt fontos számukra, hogy egyben maradjon a földterület. A rang pedig a származást, a jellemet és a vagyont volt hivatott betölteni. A fiatalok próbáltak vonzalmuk érvényesítésére törekedni, közülük erre a legénynek volt esélye, a leányhoz nem illett ezt kezdeményezni. Szerencsés esetben a kiszemelt egybeesett a család választottjával. Máskülönben úgy mondták „majd összetörődnek”.
-
Források: Magyar Néprajzi Lexikon; Magyar Néprajz VII kötet; http://mek.niif.hu/02100/02152/html/07/32.html; T. Csíki: Családélet és háztartás – a paraszti emlékezetben tanulmány
