A mai bejegyzésben arról lesz szó, hogy egykor a paraszti közösségekben hogy történt az ismerkedés a fiatalok között. Szépen fel volt építve az udvarlás folyamata, ami faluhelyen egészen másképpen volt, mint a nagy városokban. Falun ismerkedni, a leányoknak udvarolni azonban csak a közösség által elfogadott szigorú szabályok betartásával lehetett. Volt egy általános szabály, mely szerint kizárólag nyilvánosan vagy szülői felügyelet mellett lehetett egymással találkozni. A fiatalok közötti intimitás egyáltalán nem volt lehetséges, vagy csak nagyon szűk intervallumra korlátozódott.
Régi időkben a lányok legnagyobb erénye a szüzességük volt, amire nagyon vigyáztak, egészen a házasságkötésig őrizték. A legénynek ha megtetszett egy leány és szeretett volna vele „együtt hálni” el kellett vennie feleségül. Udvarolnia illett a leánynak hosszú ideig, keményen meg kellett dolgoznia érte, hogy elnyerhesse választottja kezét. Többre is értékelte amikor megkapta, ezért volt akkoriban jóval kevesebb a hirtelen fellángolásokra alapozott házasság.
Az érzelmeket sokszor háttérbe szorította az anyagi helyzet, a létfenntartás kényszere, vagyis a nagyobb hozománnyal rendelkező lányok, és a tehetősebb szülők fiai hamarabb elkeltek. Akkoriban nem létezett a mai korban természetesen elfogadott „párkapcsolat”, a fiatalok az ismerkedést és az udvarlást követően eljegyezték egymást, majd házasságot kötöttek.
A szülők a néphagyományokra, szokásokra támaszkodva arra nevelték gyermekeiket, hogy felnőtt életüket választott társukhoz kötődve, a jót és a rosszat a házasság szent kötelékében együtt éljék meg.
A falvakban nem voltak szórakozóhelyek, ezért a fiatalok számára a munkát szándékosan úgy szervezték, hogy vagy a legények és leányok együtt dolgoztak, vagy pedig a lányokat munka közben felkereshették a legények. Ilyen munkaalkalom volt a tollfosztás vagy a kukoricahántás. Ezen kívül a fiatalok bálokon, vagy a fonóházakban találkozhattak egymással.
Az ismerkedés legjobb helyszínének mégis a fonóházak bizonyultak, melyek egész télen át tartó munka mellett, a társas élet megélésére és egyben a szórakozásra is lehetőséget nyújtottak. A fonók segítették elő a kapcsolatkötést, hozzájárultak a párok kialakulásához, a kapcsolatok ápolásához. A fonóban a munka közben népdalokat énekeltek, népi költeményeket szólaltattak meg, népi játékokkal szórakoztatták egymást.
Mikor a legények késő délután megérkeztek zálogot lophattak maguknak, ha szemet vetettek egy leányra. Ekkor a legények elkapták a kiszemelt lány orsóját, vagy guzsalyfejét, ez volt az „orsószüret”. A leányok csak csókkal, öleléssel válthatták ki azt. Egy kis vers is született erről, melyből idézek:
„Az idősbje ott ül a kemencze mellett,
Csepü-darabokból bajszot rak a gyermek,
Kis öcscse már alszik, felfeküdt a padra;
Mellette gyököntve dorombol a macska.
Szomszéd s komámasszony titkosan susognak
Ki tudhatná végét, hosszát a dolognak!
Egyik állítást a másikkal lerontják,
Ami meg se történt, még azt is elmondják.
Tovább lányok, ifjak ülnek csinos renddel.
Vidám nevetés közt apad a len s kender.
Ott egy fürge barna orsóját elejti,
S szemét ama sugár legénykén felejti.
Aki bizony nem rest, gyorsan érte hajlik,
Szíve dobogása majd hogy ki nem hallik,
Régen lesé már ő ezen kis jószágot,
Föl sem is cserélné érte a világot.
Kapdossa a többi . . . Mind vágynak reája,
Hisz e lány a falu legszebb tulipánja,
Orsóját az ifjú jó magasra tartja,
Nevet Örömében csókra sóvár ajka.
S győzelme jelével megy a lány elébe,
Forró epedéssel súgja a fülébe:
Eszem a kis szádat, én édes szerelmem,
Váltsd ki ezt az orsót, most mindjárt itt helyben!
Váltsd ki tulipántom, ne piruljon arczod,
Avagy te a csókot büntetésnek tartod?! . . .
Hej tudom a bajt már …! volna csak itt Pista,
Egy csókjáért kettőt, hármat adnál vissza.
Fáj a szíved érte, a szemedből látom,
Megyek, hívom tüstént, úgyis jó barátom.
Légy boldog ám véle! … ha nem szeretsz engem,
A más szerencséjén hadd örüljön lelkem.
Eképen évődik, úgy tesz mintha menne.
Neheztel a lány. Ő gyönyörködik benne.
Hiszen tudja jól, hogy bár ki fia volna,
Szerelmes galambja máshoz nem hajolna.
Isten áldjon meg hát! szól a hamis fajta.
Biztatja a többi: no csak rajta, rajta!
S már ha ennyibe van, mit tegyen a lányka,
Csak hogy el ne menjen, orsóját kiváltja,
Sokszor mondta már, hogy Övé szíve lelke,
De szavait csókkal le nem pecsételte.
S hogy először is most sok szem látta csókját,
Szégyenkedve rejté kötényébe arczát.
Szól a házi asszony: „Elég is lesz mára,
Rég volt, hogy az óra tizenegyre jára –
Folytatjuk, ha Isten segít holnap este,
Én szívesen látom, akinek lesz kedve”
Réső Ensel Sándor: Magyarországi népszokások
Magy. Erd. Kép. 1854. 2 köt. 29-31. Vas. Újs. 1865. 6. sz.
A leányoknak is volt lehetőségük kifejezni, ha megtetszett nekik egy legény. Ilyenkor a leány „élve kikívánta” a legényt az udvarra, ahol szabad volt a csók. Sokáig nem illett kint maradni, mert az a leányra nézve megszégyenítő volt.
Párosító játékokat is játszottak a fonóban közülük egyik volt a „szerető vallatás”, melynek során egy leány minden fonó guzsalyából körben egy kis kendert kihúz, azt a kezében tartott tányér vízbe mártja és egy gyertyánál szárítja. Egy másik leány belép a körbe, és addig beszél, mesterkedik, míg el nem cseni az előbbi lánytól a kendercsomót. Ezután az első leány fondorlatos módon ismét visszaszerzi a csomót és abból mindegyik fonónak ad, hogy egye meg a választott párjával. Majd miután kiosztotta körbe valamennyit, elkezdi vallatni a fonókat sorra, hogy ki kivel ette meg a kendercsomót? Addig addig kérdezgeti őket, míg a lányok pironkodva meg nem nevezik az udvarlójukat. (Réső Ensel Sándor: Magyarországi népszokások – leírása alapján)
„Az ifjú legények és leányok párosító játékokat is játszottak, amelyen rajtuk kívül többnyire csak néhány felnőtt asszony vehetett részt, de csak vigyázóként, muzsikásként vagy segítőként. Ezek helyszíne többnyire a település ismerkedő és udvaroltató helyei voltak. Például a fonó- vagy fosztó-ház, tánc- vagy bálos-ház, esetleg legény- és leánybandáknak használatba adott tágas pajták, kocsiszínek vagy üres magtárak. Főleg nagy- és kisfarsang idején, vagy az aratást és szüretet követő bálidőben került sor efféle játékokra, ezzel is segítve a párválasztást és udvarlást, megalapozva a leánykérést.”
Remete Farkas László
RÉGI-NÉPI, IFJÚSÁGI JÁTÉKOK „Magyarság hagyománya és története” könyvsorozat XII. kötet
Talán ezért lettek oly felkapottak mostanában a pajta vagy kocsiszínben tartott lakodalmak. Ahol fesztelenül meg lehet élni a buli hangulatot.
Ha a leány és legény már bizalmasabb viszonyba kerültek, a leány megkérhette a legényt, hogy a fonás munkafázisaiban segítsen neki. A fonóból haza is kísérhették a legények a nekik kedves leányt, de ez valóban nem volt több, mint egy közös rövid séta, miközben beszélgethettek.
Az udvarlás minden fázisa régen nyilvánosan zajlott, melyet akkoriban is ajándékok sokasága kísért. Azonban nem virágot, vagy édességet kaptak a lányok hanem hasznos holmikat. Minden fázisnak saját jele volt, ami a külvilág felé is egyértelművé tette a két ember közötti viszony alakulását.
A legények ajándékai között szerepeltek díszes munkaeszközök: guzsaly, orsó, vetélő mángorló, mosósulyok, kapatisztító – lehetőleg a legény saját keze munkája – mellyel kifejezte a lány iránti érzelmeit. Az ajándék egyik célja az volt, hogy a kiszemelt lány a tárgy használata közben is a legényre gondoljon. Másfelől mindig illett viszonozni az ajándékot, melyből az udvarló következtetett a leánynál az esélyeire. Ilyen volt a lányok részéről a bokréta-, zsebkendőadás, a zsebkendő rendszeres kimosása. Ez volt a viszonzás az ajándékért, vagy amiért a legény meghívta a lányt az ünnepi táncmulatságokra. Ha az egyik láncszem kimaradt, akkor megszakadt az egész láncolat. „Nem táncoltattál farsangba, nem öntözhetsz meg húsvétba.” Forrás: http://mek.niif.hu/02100/02152/html/07/index.html
A legények által készített eszközöket közös munkánál használták, az ezekkel végzett munka nyílt színvallás volt a legény iránti rokonszenvről, az ajándék komolyan vételéről. Ezen kívül az ajándékok a szülők és a közösség minden tagja számára is eligazodást nyújtottak a fiatalok kapcsolatának alakulásáról.
Az ismerkedés másik színtere a táncmulatság volt, melyet legtöbbször vasárnap délután tartottak. A bálokra a lányok meghívással mehettek, a legények kérték el őket a szüleiktől. A bálra hívás, bálra kísérés is a kapcsolat szorosabbra fűzésének egyik fontos jele volt.
Nektek hogy udvarolnak? Ti kaptatok ajándékot a párotoktól ami a kapcsolatotok elmélyülését egyértelműen jelképezi?
